|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fazekas József 1991. augusztus 6.Két moldvai csángó falu. Luizikalagor és Lészped iskolásait Fazekas József tanítja otthonában magyarul írni, olvasni. Nyáron kis tanítványait, a csángó gyermekeket Erdőszentgyörgy magyar családjai látták nyárra vendégül. /Bölöni Domokos: Anyád nyelvén imádkozni. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./1994. június 22.Lészpeden 1959-ben szüntették meg a magyar elemi iskolát, majd eltávolították a magyarul miséző papot is. 1989 után megcsillant a remény, hogy megállítható ez a románosítási folyamat. Elsőként Fazekas József nyugdíjas próbálta összegyűjteni a gyermekeket magyar szóra, majd Fehér Katalin kezdte magyarul írni-olvasni tanítani a gyermekeket. 1993. márc. 28-ára beidézték kihallgatásra és jegyzőkönyv született: Fehér Katalin azzal, hogy magyarul tanít, alkotmányellenes tevékenységet folytat. Fehér Katalin az RMDSZ parlamenti csoportjától kért segítséget. Az akkori belügyminiszter, George Ioan Danescu válaszolt beadványukra: A körzeti rendőr cselekedete helyes volt, a rend és a biztonság megőrzését hivatott elősegíteni. Nem maradt más hátra, mint egy polgári per. A tárgyalást 1994. jún. 17-re tűzték ki, Bákóban. Négyórás várakozás után végre bejuthattak a tárgyalóterembe. A bírónő tíz perc múlva ígéretet tett, hogy délután háromkor ítéletet hirdet. A megadott időpontban azonban már senki sem volt az épületben. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 22./1996. március 7.A moldvai csángók közül ma mintegy százezren beszélik vagy értik őseik nyelvét. A csángók valamennyien katolikusok. Hitüket azok is megtartották, akik nem tudtak ellenállni az erőszakos románosításnak. Moldvában, Tatros városában született meg, 1466-ban az első bibliafordítás is. Fennmaradt töredéke, a Müncheni-kódex őrizte meg a Miatyánk legrégibb szövegét. Ebben így szerepel egy mondat: "Mü testi kenyerünk felett való kenyeret adjad münékünk ma." Az anyanyelvi oktatás és vallásgyakorlás azonban évszázadok óta hiányzik a moldvai magyarok életéből. Ceausescu bukása után annyit változott a helyzet, hogy nyilvánosan nem korlátozzák a csángó falvak látogatását. A magyar nyelv oktatását azonban továbbra sem engedélyezik. Lészpeden Fazekas József nyugdíjas maga köré gyűjtött néhány iskoláskorút, hogy megtanítsa őket magyarul írni és olvasni. A falu papja a milícia segítségével zaklatja őt. Kallós Zoltán, a moldvai csángó népélet egyik legkiválóbb ismerője azt javasolta, hogy a Csángó sorskérdések címen tartott illyefalvi konferencia a magyar nyelvhasználat üldözése miatt forduljon az ENSZ kulturális szervezetéhez, az UNESCO-hoz. Ezen a Sepsiillyefalván megtartott konferencián több mint harminc előadás hangzott el. Borbáth Erzsébet csíkszeredai tanárnő, aki városában oktatja a moldvai csángó gyermekeket, kifejtette, hogy nem tekinthető végső megoldásnak az, hogy a csángó gyermekek Moldvából Csíkszeredába jöjjenek tanulni, hanem szülőfalujukban kell biztosítani számukra az anyanyelvi oktatást. Vitát váltott ki a konferencián Tánczos Vilmos néprajzos előadása /Hányan vannak a moldvai csángók?/. Köztudott, hogy a romániai nemzetiségi statisztikák nem ismerik a moldvai magyarokat. Az 1992-es népszámlálás idején Petru Gherghel iasi püspök körlevélben szólította fel papjait, hogy a szószékről parancsolják meg híveiknek: tagadják le származásukat. Tánczos Vilmos számbavételénél Szabó T. Attila nyelvész nyelvföldrajzi tagolását vett alapul, ennek alapján bejárta a csángó falvak többségét, szerinte a magyarul beszélő csángók 60 ezren lehetnek, a következő megoszlásban: északi csángók /Románvásár, Szabófalva környéke/: 9 faluban 7 ezer fő, déli csángók /Bákó környékén/ 6 faluban 8 ezer fő, székelyes-csángók 69 faluban, 45 ezer fő. Kiemelte Pusztina, Gajcsána, Bogdánfalva, Trunk, Nagypatak, Klézse, Somoska, Pokolpatak, Frumosa, Forrófalva, Külső-Rekecsin és Diószén településeket, ahol még napjainkban is szinte 100 %-ban beszélik és értik a magyar nyelvet a fiatalok is. Kallós Zoltán és mások is vitatták ezt az adatot, Kallós Zoltán továbbra is 100-120 ezres lélekszámot tartja reálisnak. Abban viszont egyetértettek, hogy az elmúlt évtizedekben közel 40 ezer csángó telepedett át Erdélybe. /Hajdú Demeter Dénes: Csángó sorskérdések. = Magyar Fórum, márc. 7./ Illyefalvi konferencia: 1996. jan. 12-13., 71. sz. jegyzet.2000. február 29.Febr. 23-án Nagyzerinden megtartották a Körös-vidékiek találkozóját, amelyen a térség képviselői vettek részt és megalakították a Körös-vidéki Egyesület. Orbán Attila, az RMDSZ kisjenői szervezetének elnöke, a körösközi találkozó kezdeményezője felvázolta, mennyire szükséges e vidék magyarságának összefogása. Szívós László /Simonyifalva/, aki már nem bízik abban, hogy a körösközi magyartöbbségű települések adminisztrációs téren önállósodhatnak, felvetette, jó lenne, ha valamennyi településen lenne egy állandó iroda, így jobban érvényesülne a helyi önkormányzat. Fazekas József nagyzerindi iskolaigazgató beszámolt arról, hogy az általános iskola végzettjei közül idén négyen Magyarországon kívánják folytatni a tanulmányaikat. A megalakult Körös-vidéki Egyesület ideiglenes vezetőségben Orbán Attila elnöki, Szívós László és Borsos Vilmos alelnöki tisztséget kapott. - A találkozó előtt ifjúsági megbeszélésre is sor került, melynek során megegyeztek abban, hogy április végén háromnapos sátortábort szerveznek az aradi, illetve a környékbeli település magyar ifjúsága számára. /Balta János: Nagyzerinden megszületett a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./ A Körös-vidéki Egyesület létrehozói Kisjenő, Fazekasvarsánd, Simonyifalva, Vadász, Bélzerind, Szapárliget, Ágya, Feketegyarmat és Nagyzerind, vagyis az térség magyarságának képviselői. /Nagyzerinden megalakult a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), febr. 25./2000. július 16.Júl. 2-án tartották Szatmárnémetiben a szatmári egyházmegye búcsúját Jean Claude Pérrist apostoli nuncius, Huzsvár László nagybecskereki megyéspüspök jelenlétében, akik Reizer Pál szatmári megyéspüspök meghívására látogattak a városába. Az egyházmegye papsága is nagy létszámban vett részt a szentmisén. A búcsún népes számban képviseltette magát a szatmári egyházmegye hívőserege, Szatmárnémeti valamennyi plébániája, a falvak plébániái, Nagykároly plébániái és a máramarosszigeti főesperesi egyházkerület plébániái is, úgyszintén az egyházmegyében működő szerzetesrendek, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont növendékei, a nagybányai bányászok képviselői és a kaplonyi rézfúvósok zenekara is. A búcsú elmaradhatatlan mozzanata volt a szentségi körmenet. /Fazekas József Tamás: Jubileumi Jézus Szíve búcsú Szatmárnémetiben. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 16./2002. február 15.Farkas Árpád erdélyi magyar költő és Ernesto Rodrigues portugál költő-műfordító kapta az idén a Balassi Bálint-emlékkardot, az irodalmi díjat febr. 14-én adták át budapesten, a Gellért Szállóban. A Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpádnak Ladocsi Gáspár katolikus püspök, Ernesto Rodriquesnek pedig Makovecz Imre építész nyújtotta át az 1997 óta - hagyományosan Bálint napján - adományozott kitüntetést. A reneszánsz művész nevét viselő társaság bírálóbizottsága - melynek Makovecz Imre az elnöke - annak a költőnek adományozza a középkori szablya korhű másolatát, Fazekas József bonyhádi kovácsmester munkáját, akinek líráját méltónak tartja Balassi életművéhez. /Balassi Bálint-emlékkard Farkas Árpádnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 15./2003. szeptember 19.A 2003-2004-es tanév ünnepélyes megnyitóján a nagyzerindi iskola hivatalosan felvette a falu jeles szülötte, Arad vármegye és Arad szabad királyi város egykori főispánja, Tabajdi Károly nevét. Fazekas József iskolaigazgató az Olosz Lajos Művelődési Házban emlékeztetett: helyi összefogás, a megyei RMDSZ-, RMPSZ- és EMKE-támogatás nélkül nem valósulhatott volna meg a tervük. Horváth Endre református lelkipásztor igehirdetését követően a névadó, Tabajdi Károly életútját méltatta. Szót kaptak a Magyarországról érkezett Tabajdi-leszármazottak is, akik oldalági rokonok. Dr. Tabajdi László soproni állatorvos 500 ezer forintos felajánlást tett a zerindi iskola javára. Egy Ausztráliába szakadt Tabajdi sarj e-mail-ben jelezte: hajlandó anyagilag hozzájárulni a zerindi iskola korszerűsítéséhez. Ez alkalommal bemutatkozott a Nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola diáklapja, a Nebuló, melyet a Zerindi Firkász Egylet, röviden: ZEFIRKE ad ki. Az iskola névtáblája és az alatta elhelyezett márvány Kátai Lajos helybeli kőfaragó munkája, rajta Brittich Erzsébet plakettje. /Kiss Károly: A Tabajdi Károly név kötelez! = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./2004. szeptember 13.1996-ban, a Bihar megyei Árpádon indult útjára az Erdőháti Napok rendezvénysorozat, amelyet azóta évente más-más település szervez. A hét végén Bélzerind adott otthont a kétnapos rendezvénynek, amely ifjúsági találkozóval indult. Másnap az istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. Alapgondolata a református és a magyar közösségek megmaradása volt. Ujj János történész előadást tartott Rákóczi gyermek- és ifjúkora címmel. A felújított, zsúfolásig megtelt kultúrotthonban folytatódtak a rendezvények: a Körösmente Irodalmi Kör versműsort adott elő. Csanádi János és Fazekas József bemutatták Olosz Lajos: Percek közt virágok című, válogatott verseket tartalmazó kötetét. A nagyterem falain Szegedi János helybeli és Vajda Ildikó kisjenői amatőr festők munkáit lehetett megtekinteni. Fellépett a simonyifalvi Leveles felnőtt és a Pitypang gyermek népi táncegyüttes. /Balta János: Erdőháti Napok Bélzerinden. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./2006. július 3.Július 2-án Nagyzerinden az ünnepi istentiszteleten felszentelték a helybeli, valamint a megyei nőszövetség zászlaját. Seres Géza Arad megyei református lelkész elmondta: bár a Temes és az Arad megyei református egyházközség már 1999-ben önállósult, mégis csak most sikerült megalakítani a megyei nőszövetséget, mert a Dénes József tiszteletes és felesége, Erzsébet asszony Nagyzerindre érkezéséig nem volt, aki a megyei elnökségi tisztséget vállalja. Szolgálatuk megkezdése óta nemcsak az egyházi, hanem azon belül a nőszövetségi és az ifjúsági élet is alaposan felpezsdült a Fekete-Körös-parti településen. Az ünnepségen Pávai Gyula, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Csécsi Nagy Erzsébet, a megyei, Fazekas József helybeli történelemtanár Vida Mária, a helyi nőszövetség névadója életéről tartott előadást. A zászlók címerét Siska Szabó Hajnalka tervezte. Az ünnepségen résztvevők ezt követően megtöltötték a helybeli Olosz Lajos Művelődési Ház nagytermét. /Kiss Károly: Felpezsdült a református nőszövetségi élet. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./2006. augusztus 21.Könyvvásár, gyermekprogramok, népzenei előadások, képzőművészeti és fotókiállítások garmadája fogadta az elmúlt hét végén mindazokat, akik a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokra látogattak. Augusztus 18-án a Szent István Kör jubileumi emlékülését tartották, este a Dinu Lipatti Filharmónia termében Varga Attila országgyűlési képviselő, az Identitas Alapítvány elnöke hivatalosan is megnyitotta a „magyarok közös ünnepét”. Másnap íjászbemutató és a papírhajtogatás művészeteként ismert origami csalogatta a gyermekeket a székesegyház előtti térre. A Mare Temporis – Történelmi Hagyományokért Alapítvány tagjai reneszánsz tánc- és ruhabemutatóval nyűgözték le a közönséget. Őket a páncélos lovagok követték a színpadon. A Partiumi Magyar Napok rendezvényei egy időben több helyszínen is zajlottak: a Nyári Színházban a debreceni Csokonai Színház Operettgáláját élvezték a műfaj kedvelői, a főtéri nagyszínpadon felnőtt- és gyermektánccsoportok ropták, majd fúvószenekar és mazsorettek következtek. Augusztus 20-án a Székesegyházban celebrált ünnepi szentmise záróakkordjaként Szent István szobrát is megkoszorúzták. A Szatmári Polgári Találkozó helyszíne idén is a Kossuth-kert volt, ahol egész napos gyermekprogramokkal, sakkversennyel, magyar nép- és könnyűzenével várták a látogatókat. – Valószínűleg idén is mintegy 25 ezren voltak a Partiumi Magyar Napokon – összegzett Kovács Jácint, az egyik főszervező. A háromnapos ünneplés Ruha István-emlékkoncerttel, valamint a Bergendy együttes szabadtéri bulijával zárult. /Varga Blanka Ildikó: Ezreket vonzott a régió ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./ Augusztus 19-én a Partiumi Magyar Napokon Szatmárnémetiben, az Art Caffé kávézóban Végh Béla főiskolai adjunktus dr. Czira Árpád: Menekülés a szibériai fogságból, 1914–1916 könyvét mutatta be Szatmárnémeti régi főterén az egész napos rendezvények közül nem hiányozhatott a partiumi mesterségek utcája sem. Megjelentek a magyarországi és a helyi magyar sajtó képviselői is, a Szatmári Magyar Hírlap, a Szatmári Friss Újság, az Új Magyar Szó és a Duna TV. Látható volt az EKE természetfotó–kiállítása, továbbá a Szatmári Alkotóház képzőművészeti kiállítása, Fazekas József Tamás fotóművész kiállítása és Az erdélyi szászok című viselet– és fényképkiállítása a Szatmár Megyei Múzeumban, illetve a Művészeti Múzeumban. /Szappanos Andrea: Könyvbemutató, kiállítások, gyermekprogramok. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 21./2006. szeptember 4.Idén tizedik alkalommal került sor az Erdőháti Napok kétnapos rendezvényére, ezúttal Nagyzerinden. Szeptember 1-jén ifjúsági istentisztelettel kezdődött, majd az öt ifjúsági csapat tagjai ismerkedtek egymással. Másnap Tőkés László püspök hirdetett igét. Az Erdőháti Egyesület elnöke, Filep Ferenc köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, Tőkés László és dr. Hegedűs Loránd református, illetve dr. Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspököket és Király András parlamenti képviselőt, az RMDSZ megyei elnökét. Dr. Hegedűs Loránd ny. püspök az 1956-os forradalomról tartott megrázó erejű előadást, majd dr. Mózes Árpád ny. evangélikus-lutheránus püspök az 56-os események erdélyi vonatkozásait ismertette. Fazekas József tanár, iskolaigazgató helytörténeti előadást tartott. Az összejövetelen Tőkés László az Árpád-díjat átadta a helybeli Csáky Barna tanárnak. Az Erdőháti Napokat hagyományosan megörökítő kopjafaállítás előtt Csanádi János tanár 1956 helyi vonatkozásairól tartott beszédet, megemlítve a helybeli üldözötteket, majd Tőkés László püspök és Dénes József lelkipásztor leleplezték a nagyszalontai képzőművész által készített kopjafát. Nagyzerinden ekkora összefogás a helybeliek között talán még soha nem volt tapasztalható egy rendezvény sikeréért. /Balta János: Zerindi összefogás az Erdőháti Napokért. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./2010. május 17.A Déva és Vajdahunyad között félúton lévő Csernakesresztúr Hunyad megye legnagyobb magyar faluja. Olyan 1300 lakosából körülbelül 800 magyar nemzetiségű bukovinai székely, de közülük csupán 94 református, a többi római katolikus. Eddig a faluban csak katolikus és ortodox templomok léteztek, a reformátusok a 3 kilométerre lévő Kisbarcsára jártak istentiszteletre.Megvalósult álom Annak ellenére, hogy Csernkeresztúron már a tizenhetedik században létezett református közösség, templom mégsem adódott számukra. 1948-ban Kós Károly elkészítette a templom tervét, az akkori hatalom azonban nem engedélyezte megépítését, ismertette a történelem viszontagságait Lázár Balázs helyi lelkipásztor. A templomépítés gondolata 1996-ban vetődött fel újból. Négy évig tartott az engedélyek megszerzése, 2000 júniusában került sor az alapkő letétére, a száz évvel korábbi katolikus templom fennmaradt tornya tőszomszédságában. 2003 karácsonyakor tartották az első istentiszteletet az alagsori irodában, 2007-ben került sor a templom befedésére. Végül 2010 május 16-án zsúfolásig megtelt a teljesen kész szép templom, az ünnepi felszentelés alkalmával. Álom valósult meg. Az építkezés közmunkával, önkéntes alapon történt, ismertette a helyzetet Horváth Sándor gondnok. A reformátusoknak besegítettek a katolikus testvérek, sőt, az ortodoxok is. Jóformán az egész falu. A terveket dévai Lucian Muntean, valamint a marosvásárhelyi Lázár Pál, Horváth Miklós és Gál Ferenc készítették el, ingyenesen. A bútorzat és az orgona a holland testvérgyülekezet ajándéka, a többi tárgy a helybéliek adományából származik. Külön köszönetet nyilvánítottak a leglelkesebb támogatóknak, a dévai Eőry Lászlónak, valamint a csernakeresztúri Horváth Samunak és Köpeczi Lászlónak, akik túl korán költöztek el közülünk, s nem lehettek ott személyesen a vasárnapi felemelő ünnepségen. Mert bizony felemelő ünnepség volt, a templom hosszú, nehéz munka, eredménye, viszontagságos évek gyümölcse ért be, dicséretes siker, hangsúlyozták az évek során Csernakeresztúron szolgált református lelkészek, akik Erdély különböző tájairól jöttek el a vasárnapi ünnepségre. Nemcsak a reformátusok örvendeznek: Tóth János római katolikus plébános szintén örömét fejezte ki, hogy a református testvéreknek is van külön hajlékuk, ahol az Úrhoz fordulhatnak. Ioan Faur ortodox pap pedig azon reményének adott hangot, hogy a most felavatott templom hosszú ideig jelentsen lelki támaszt a reformátusoknak. Mircia Muntean, Déva polgármestere meghatódott hangon emlékezett Csernakeresztúron töltött gyermekkorára, amikor az akkori idős reformátusok 3 kilométert tettek meg minden vasárnap, hogy a kisbarcsai templomba dicsőíthessék az Urat, miközben a katolikusoknak és az ortodoxoknak voltak helybéli templomaik. Egy álom valósult meg, a három templomos falu olyan, mint egy ember, amelynek három lelke van, s ezáltal közelebb van Istenhez is, embertársaihoz is. Folytatódó építkezés A templom felépítése befejeződött, a munka azonban nem, hangsúlyozta az ünnepi istentiszteletet levezető dr. Pap Géza, az erdélyi református egyházmegye püspöke. A falak egymagukban nem érnek túl sokat, ha a nem párosul a gyülekezet építésével. A templomot lélekkel, emberi összetartással kell megtölteni. A kereszténység nem helyben toporgás, hanem céltudatos haladás. A neheze csak most következik, az élő kövekből való építkezés, a közösség megerősítése. Ez soha sem ér véget, örök folyamat, ami a szórványban még nehezebb, szögezte le a püspök úr. A csernakeresztúri református közösség, pedig a szórvány szórványa: magyarként kisebbség a román többségű vidéken, reformátusként kisebbség az erősen katolikus faluban. Mégsem adja fel, mégis képes haladni. Hiszünk és élünk: ez kell legyen minden szórvány közösség vezérelve, mondta ünnepi felszólalásában Fazekas József, a Hunyad megyei református gyülekezet főgondnoka. Az istentisztelet és az ünnepi beszédek után a helyi iskola diákjai verseket szavaltak el, majd a kolozsvári református teológia diákjai magyar, angol és német nyelvű vallási témájú dalokat adtak elő. Ezután a falu kultúrotthonában ünnepi ebédre került sor, ahol – akárcsak a templomban – a katolikusok és ortodoxok együtt ünnepeltek a reformátusokkal. Noha 20 év alatt a csernakeresztúri reformátusok száma 195-ről 94-re apadt, mégis megvan az ok a bizalomra. Végül is annyi keserves évtized után ki álmodta volna, hogy – a dévai unitárius templom után – a keresztúri református lesz az első teljesen újonnan létesített Istenháza a Hunyad megyei szórványban? Chirmiciu András Nyugati Jelen (Arad) 2013. október 19.Gidó AttilaCIONIZMUSTÓL A KOMMUNIZMUSIG Egy politikusi életpálya Erdélyben: Kohn Hillel (1891–1972) 1. Kohn azon kevés holokauszt-túlélők egyike, akik ha rövid ideig is, de meghatározó alakjai tudtak maradni az 1945 utáni erdélyi közéletnek. Az alábbiakban az első világháborút követő harmincéves időszak vezető zsidó személyiségei közé tartozó Kohn Hillel életútjának bemutatására vállalkozunk. A több mint harminc éven keresztül közéleti pályán mozgó Kohn ideológiai utasként járta be a cionista mozgalomtól a kommunizmusig vezető utat. Ő azon kevés holokauszt-túlélők egyike, akik ha rövid ideig is, de meghatározó alakjai tudtak maradni az 1945 utáni erdélyi közéletnek. Közéleti szerepvállalás Kohn Hillel cionista mozgalomhoz fűződő viszonyáról csak 1910-től vannak konkrét ismereteink. Ekkor a néhány lapszámot (1910. augusztus–szeptember) megélt cionista irányultságú Erdélyi Zsidó Lapokat szerkesztette Krausz Lászlóval együtt. Az ezt követő évek eseményeit nem ismerjük, 1918-tól viszont már részletesen követhető a pályája. Az ügyvédi pályára lépett Kohn Hillel az első világháború idején már döntéshozó funkciókat látott el az erdélyi cionista mozgalmon belül. A Zsidó Nemzeti Szövetség 1919-es munkaprogramját Kohn Hillel az ügyvezető elnökség tagjaként írta alá Blau Pállal és Hamburg Józseffel együtt. Ugyanez év decemberében a Szövetség küldöttjeként részt vett Párizsban a világháborút lezáró békekonferencia mellett működő zsidó delegációban. A politikai aktivitás egyben a szervezeti keretek kiépítésében való aktív részvételt is jelentette. Ez nemcsak a helyi csoportok megalakítását, hanem az intézményesítést is feltételezte. Az erdélyi zsidó nemzeti mozgalom története során a kulcspozíciókat betöltő személyek egyben intézményalapító szerepet is felvállaltak. Kohn Hillel és az ügyvezetőség másik két tagja 1919 tavaszán hozták létre tízezer korona alaptőkével az Erdélyi Zsidó Kiadó Társaságot. A kiadó a már korábban beindított Új Kelet (1918. december) lappal együtt biztosította a cionista mozgalom nyilvánosságát. Kohn egyébként Weissburg Chaim, Marton Ernő és Glasner Mózes mellett az Új Kelet alapításában is részt vállalt. A következő néhány évben, 1925-ig Kohn továbbra is kulcspozíciókat töltött be, 1920 után a legfelsőbb vezetésből viszont kimaradt, és saját visszaemlékezése szerint ellenzékbe vonult. Fokozatos balra tolódásának köszönhetően a húszas évek végére teljesen perifériára szorult a cionista mozgalmon belül. Kohn Hillel cionista pályafutása 1930–31-ben zárult le, habár 1945-ös önéletrajzában azt állítja, hogy 1929-ben véglegesen kilépett a Zsidó Nemzeti Szövetségből. Állításával ellentétben, az 1930-as helyhatósági választásokon Kohn kezdetben a Zsidó Választási Blokk kolozsvári képviselőjelöltjei között indult. Az 1930 februárjában a Nemzeti Parasztpárt, a Zsidó Választási Blokk, az Országos Magyar Párt és a szociáldemokraták kolozsvári csoportjai által megkötött kartell-megállapodás szerint a zsidók számára 5 helyet tartottak fenn a városi tanácsban. Végül négyen jutottak mandátumhoz: Fischer Tivadar, Schwartz Jakab, Marton Ernő és Noszin Mór. A megegyezés egyik fontos pontja az volt, hogy a koalícióban résztvevő pártok mindegyikének biztosítanak egy-egy alpolgármesteri tisztséget, így lett 1930-ban Marton Ernő Kolozsvár alpolgármestere. A zsidó városi képviselőjelöltek listáját utólag módosították, Kohn Hillel helyett Schwartz Jakabot vonva be. Munkásmozgalom és illegalitás Valószínűnek tűnik, hogy Kohn Hillel 1931 folyamán lépett ki a Zsidó Nemzeti Szövetségből, hiszen 1930 végén még a szervezet tágabb vezetőségének volt a tagja. Mindemellett Elekes Miklós orvoson keresztül már 1929 őszén bekapcsolódott a cionista baloldali szervezetektől független munkásmozgalomba és a Munkássegély keretében tartott előadásokat, majd a szervezet jogi irodáját vezette 1932-ig. 1928-ban mint az ügyvédi kamara tagja, megfigyelőként, de a vádlottakkal szimpatizálva vett részt a kolozsvári kommunistaellenes perben. Ekkor 76 kommunistát, köztük Szántó Dezső, Kertész Rezső, Eugen Rozvani ügyvédeket és Aradi Viktor publicistát állították bíróság elé. Kohn Hillel második bécsi döntésig tartó tevékenységét meglehetős részletességgel lehet rekonstruálni 1945-ös önéletrajza, a valószínűleg 1960-ban keletkezett rövid biográfiája és egy 1968-ban írt visszaemlékezése alapján. Kohn 1931-ben vált a Romániai Kommunista Pártnak tagjává, és igen gyors karriert futott be baloldali múltjának és korábbi kapcsolatainak köszönhetően. Szerkesztésében több időszaki kiadvány vagy kisebb, rövidebb ideig fennálló sajtótermék jelent meg, emellett pedig az RKP erdélyi szervezetében töltött be vezető funkciókat. 1931 júniusában már a Vörös Segély erdélyi tartományi titkárságának volt a propaganda- és a pénzügyi kérdésekért felelős tagja és a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja című választási újságot szerkesztette. Ekkor kezdődött Bányai Lászlóhoz és Demeter Jánoshoz fűződő barátsága, de ugyanebben az időszakban lépett kapcsolatba a doftanai börtönből frissen szabadult Breiner Bélával valamint Petru Grozával, a későbbi miniszterelnökkel is (1931-től a bécsi döntésig Kohn volt Petru Groza pártkapcsolata), később pedig, 1932-ben Luka Lászlóval. Párttevékenysége főként a háborúellenes, antifasiszta harcra, illetve az Országos Magyar Párt (OMP) ellenzékének a megteremtésére koncentrálódott. A cionista mozgalomból való kilépésével lényegében a zsidó ügyektől is eltávolodott, és 1931 után elsősorban a magyar baloldaliságot, és nem a cionista befolyás alatt álló intézményes zsidó baloldalt szolgálta. Nyilvánvalóan ehhez az is hozzájárult, hogy a munkásmozgalmon belül elmosódó etnikai határok leginkább a zsidó jelleget tüntették el, ezzel szemben megmaradt viszont a román és a magyar etnikai politizálás. A magyar kultúrájú családból származó Kohn magyarsághoz vagy legalábbis a magyar kultúrához való nyitottabb viszonya 1945-ös buchenwaldi szabadulása után is megmaradt, és a magyarsággal való megbékélésre és együttműködésre vonatkozó kijelentései nagy visszhangra találtak. Az 1932-es választások alkalmával Kohn a Kommunista Párt központi bizottsága tagjának, Lucreţiu Pătrăşcanunak az utasítására a Munkás Paraszt Tömb kampányáért felelt, ezt megelőzően pedig Matheisz Péter (a Kommunista Párt erdélyi és bánsági tartományi titkára) felkérésére május és június folyamán a Világosság című ötezer példányban megjelenő hetilapot szerkesztette. Beindításához komoly anyagi segítséget nyújtott Petru Groza, mint ahogy később a Falvak Népét is segítette. 1932 augusztusában vett részt, Romániát képviselve, Petru Constantinescu-Iaşi és Szőcs Béla társaságában az Amszterdamban megrendezett nemzetközi háborúellenes kongresszuson, ahonnan Berlinen keresztül tért vissza. Szeptember elején a német fővárosban kapta meg az RKP politbürójának arra vonatkozó utasításait, hogy hazatérése után működjön közre az OMP ellenzékének- (a későbbi Magyar Dolgozók Szövetsége) és egy háborúellenes mozgalom megalakításában, valamint ezzel kapcsolatos sajtótermékek kiadásában. Megbízásának megfelelően 1932. szeptember 30-án Demeter Jánossal, Jancsó Elemérrel, Szirmai Istvánnal és Tamási Áronnal együtt beindította a Falvak Népét, amely 1933 márciusáig jelent meg Demeter szerkesztésében. A háborúellenes mozgalom részeként pedig Az új háború ellen címmel adott ki szintén ötezer példányban lapot. Amíg a Falvak Népe szociográfiai írásokkal próbálta a parasztság helyzetét ismertetni, addig a háborúellenes kiadvány harcos baloldaliságával tűnt ki. Az utóbbi lapot, akárcsak a Világosságot, a hatóságok lefoglalták, Kohnt pedig mint felelős szerkesztőt hat hónapos börtönbüntetésre ítélték. Kohn 1932-es letartóztatását kommunista tevékenysége miatt újabbak is követték. 1933 márciusában a kolozsvári munkássztrájkok során fogták le, júliusban pedig Szmuk Antallal együtt tartóztatták le. A hatóságok bizonyítékok hiányában mindkét esetben szabadlábra helyezték Kohnt, aki tovább folytatta párttevékenységét. Az új háború ellen című röpiratáért viszont közel három hetet kellett börtönben ülnie 1938 és 1939 fordulóján. Az erdélyi tartományi titkárság megbízásából 1935 júliusában Kohn vezette azt a csoportot, amelyik az RKP nevében titkos népfronti megállapodást kötött Déván az antifasiszta demokratikus arcvonal kialakításáról Petru Groza Ekésfrontjával. Az augusztustól a tartományi titkárság tagjává váló Hillel továbbra is az antifasiszta és háborúellenes mozgalom szervezésében, valamint a nemzetiségi kérdés terén vállalt részt. Feladatkörének részeként működött közre a MADOSZ Népi Találkozójának 1939-es kolozsvári megszervezésében. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását Kohn caracali munkaszolgálatosként érte meg (1940. július 19. – szeptember 10.). Röviddel hazatérése után a Kommunisták Magyarországi Pártja észak-erdélyi titkárságának titkárává lépett elő. Lebukás és börtön Az RKP észak-erdélyi szervezete a második bécsi döntés után a Magyar Kommunista Párt tartományi szervezeteként folytatta tovább tevékenységét. Az RKP közvetlenül a visszacsatolás után Kertész Rezsőt, az RKP Erdélyi és Bánsági Tartományi Bizottságának a vezetőjét küldte ki Bukarestből Kolozsvárra, hogy szervezze meg a KMP Észak-Erdélyi Tartományi Titkárságát, amely így a régi pártszervezet helyébe lépett. Az 1940 novemberében, Kolozsvárnak egy Györgyfalvi úti lakásában megtartott tartományi konferencián a személyi kérdések mellett a különböző vonalak irányelveiről és a folytatandó munka gyakorlati utasításairól (szakszervezeti és nemzetiségi kérdés, stb.) határoztak. Kohn Hillelre ekkor – Vasile Pogăceanuval és Pavel Boiannal együtt – a nemzetiségekkel való kapcsolattartás feladatát, illetve a román dolgozók védelmének megszervezését bízták. A megválasztott titkárság alig egy hónapig maradt tisztségben, mivel tagjai (Kertész Rezső, Rácz Gyula, Nemes József, Non György) politikai tájékozódás végett Moszkvába készültek. Útjukra valamivel később, 1941. január első napjaiban került sor, amikor konspiratív módon átlépték a magyar–szovjet határt. 1940. december végétől a moszkvai delegáció 1941. márciusi visszatéréséig ideiglenes titkárság vette át az irányítást. Kohn Hillel ekkor került az észak-erdélyi szervezet élére, mint ideiglenes párttitkár. Kohn mellett Fazekas József, Hoványi Ilona és a későbbi lebukásért felelős Szabó Júlia alkották a pártvezetést. A delegáció visszatéréséig az észak-erdélyi titkárság semmilyen illegális anyagot nem adott ki, és főleg legális tevékenységet (szakszervezeti munka) folytattak. A bécsi döntés után igen gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az észak-erdélyi pártszervezet keretei, konspirációs helyzete nem felel meg a magyarországi viszonyoknak. Kohn visszaemlékezése szerint az elvtársak közül senki nem volt illegalitásban a határváltozásokat megelőzően, és a kommunikáció sem volt megfelelően konspirálva. A kommunisták többsége személyesen ismerte egymást, és majdnem mindnyájukról tudott a rendőrség. A magyar hatóságok viszont sokkal szigorúbban és kíméletlenebbül léptek fel a kommunistákkal szemben, mint a románok, ami az erdélyieket felkészületlenül érte. A Szovjetunió elleni német támadás napján, 1941. június 22-én Szirmai Istvánon és Kohn Hillelen kívül senki nem tartózkodott illegalitásban. A sorozatos lebukások Szabó Júlia 1941. június 29-i letartóztatásával vették kezdetüket. Az első lebukott kommunisták között volt Kohn Hillel is, akit a magyar hatóságok a Kolozsvár melletti szamosfalvi gyűjtőtáborba vittek. Kihallgatása során többször is brutálisan megverték, kínozták, de nem sikerült vallomásra bírniuk. Kohn a szamosfalvi táborból július 10–12. folyamán hazaengedett foglyok révén próbálta figyelmeztetni a még szabadlábon lévő kommunistákat az árulásról. Ennek ellenére csupán nagyon kevesen tették meg a szükséges óvintézkedéseket – közöttük Jakab Sándor, a háború utáni Tartományi Bizottság egyik kulcsfigurája –, és heteken keresztül folytak a letartóztatások. Kohnt 1941. szeptember 23-ig, a budapesti Margit körúti fogházba való elszállításáig tartották Szamosfalván. A letartóztatását követő hetek eseményeiről, a vallatásokról nem tesz említést az 1945-ös önéletrajzában, így csak egyes fogolytársai nyilatkozatai és a nyomozási jegyzőkönyv adatai állnak a rendelkezésükre. A nyilatkozatok alapján kirajzolódó kép egy olyan személyt állít elénk, aki mindamellett, hogy ellent tudott állni a vallatásoknak, a fogolytársaiban is próbálta tartani a lelket és kinti információkkal látta el őket. A háború utáni Pártból való kizárása is a letartóztatásokat előidéző vezetési hibák és az 1942-es kommunista perben tett vallomása miatt történt meg. Miután nem sikerült rögtönítélő bíróság elé idézniük, a magyar hatóságok nem egészen három hónapos fogva tartás után, 1941. szeptember 23-án Kohn Hillelt a budapesti Margit körúti fogházba szállították. Kezdetben az 1940 áprilisában letartóztatott észak-magyarországi kommunistákkal (Rothmann csoport) osztoztak a zárkán, majd a fogvatartottak egészségügyi ellátásáért felelős Weil Emil orvos közbenjárására az erdélyieket külön helyezték. A Margit körúti fogság december 30-ig tartott, ezt követően a kommunista fogvatartottakat Vácra, majd ismét Budapestre helyezték át. A váci korszak idejére esett a kommunista fogvatartottak pere. Hillelt 1942 márciusának elején értesítette a nővére, hogy napokon belül 116 katonai vádlott ügyében mondanak ítéletet. A március 10-től 13-ig tartó katonai bírósági tárgyalásokon a 116 vádlott egységesen tagadta az ellenük felhozott vádakat, és a vallatásuk során felvett jegyzőkönyveket érvénytelennek nyilvánították. Az elsőként bíró elé álló fővádlott Kohn Hillel ártatlanságát hangsúlyozta és kijelentette, hogy csak a Kommunista Internacionálé előtt felelős a tetteiért. Az utolsó szó jogán Hillel a letartóztatásuk jogtalanságára és a vád ellentmondásaira próbált kitérni, a bíró viszont megvonta tőle a szót. A március 13-án lezáruló perben Kohnt kommunista tevékenysége miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a magyar katonai törvényszék. Gidó Attila 1979-ben született Székelyudvarhelyen. Magiszteri diplomáját a BBTE Történelem – Filozófia Karának Judaisztika Szakán szerezte, jelenleg az Európai Tanulmányok Karon doktori hallgató. Kutatási területei: a két világháború közötti erdélyi zsidó nemzeti mozgalom és önszerveződés, Kolozsvár zsidóságának története a két világháború között, az erdélyi zsidóság 1918 után. 2007-től a Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. 1979-ben született Székelyudvarhelyen. Magiszteri diplomáját a BBTE Történelem – Filozófia Karának Judaisztika Szakán szerezte, jelenleg az Európai Tanulmányok Karon doktori hallgató. Kutatási területei: a két világháború közötti erdélyi zsidó nemzeti mozgalom és önszerveződés, Kolozsvár zsidóságának története a két világháború között, az erdélyi zsidóság 1918 után. 2007-től a Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Transindex.ro 2014. augusztus 2.Emléket állítottak a moldvai Lészpeden két névtelen hősnekA moldvai Lészpeden Csoma Gergely szobrászművész bronzból domborművet készített Fazekas József és Puskás Anna emlékére, akik sokat tettek a magyarságért, a csángó gyermekek taníttatásáért, illetve a csodálatos népdalkincs megőrzéséért, és továbbéléséért. Benkei Ildikó az alkotóval, Csoma Gergellyel szobrászművésszel beszélgetett. A művész elmondta, hogy a moldvai világ tele van névtelen hősökkel, ilyen volt Fazekas József és Puskás Anna is. Hozzátette, hogy a Lészpedi Magyar Ház falán felavatott bronz dombormű a Győri Apáczai Csere János főiskolai kar, és a Fiatalok a Moldvai Csángókért Alapítvány anyagi támogatásával készülhetett el. Csoma Gergely, aki személyesen ismerte Fazekas Józsefet és Puskás Annát, elmondta, hogy a ’90-es évek elején Józsi bácsi dacolva az ortodox egyház, és a rendőrség megfélemlítéseivel, a gyermekeket az udvarára gyűjtötte, ahol naponta énekekre, magyar nyelvre, és az alapvető higiéniai szabályokra tanította őket. Puskás Annának, a nagy tudású lészpedi énekesasszonynak, aki Lészped és környékének az összes dalát ismerte, Márton Attila tanár javaslatára állított emléket a kettős dombormű által – magyarázta Csoma. Ezt követően Csoma Sándor arról a rettenetes félelemről beszélt, ami még mindig jelen van Moldvában, és amiért csak nagyon kevés ember meri vállalni azt a megpróbáltatást, hogy kiálljon a magyar érdekekért. „Ők még gyengék, még félnek, és a gyengék mellé kell állni, mert egyszer ők is rádöbbennek, hogy honnét származnak, és miért kell éljenek, azt kell elérjük, hogy a fiatalok vállalják ezt a szép nyelvet, ami a miénk” – fogalmazott a művész a beszélgetés végén. Kossuth Rádió, Erdély.ma 2014. augusztus 13.Bezárult a XII. Nagyzerindi nemzetközi képzőművészeti alkotótáborNegyven éves a helyi képtár Kettős eseményre telt meg vasárnap délután a nagyzerindi Olosz Lajos Művelődési Ház nagyterme: egyrészt ekkor került sor a tizenkettedik alkalommal megrendezett nemzetközi képzőművészeti alkotótábor záró kiállítására, másrészt ekkor emlékeztek meg ünnepélyesen a helyi képtár megalakulásának 40. évfordulójára is. A két eseményt nemcsak a helybeliek tisztelték meg jelenlétükkel szép számban, hanem arra „ráharaptak” az írott sajtó és az elektronikus média képviselői is. Siska-Szabó Hajnalka köszöntő szavai után előbb a helybeli Ibolya táncegyüttes szilágysági tánca teremtett ünnepi hangulatot, majd Simándi Sándor nagyzerindi polgármester jelezte: helyi önkormányzati erőforrásokból, megyei tanácsi támogatással, helybeli magáncégek és magánszemélyek bevonásával mind több támogatást kívánnak nyújtani a művelődési élet fellendítésére, a hagyományok megőrzésére. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy Nagyzerinden mind több anyagi jut a szellemiségre, így lehet a mostani esemény is nemcsak a község, hanem a régió és a megye magyarságának az ünnepe is. Kiemelte, hogy még Aradon sincs hasonló, kortárs képzőművészeti gyűjtemény, ám arra is javaslatot tett, hogy érdemes lenne ennek egy különleges státust teremteni, amelynek révén hatékonyabban lehetne értékesíteni a község érdekében. Ezt követően a képtár megalapítói – Fazekas József ötletgazda, Csanádi János, Csáky Barna, Bondár Ferenc és Szabó József – oklevelet vehettek át „A Nagyzerindi Képzőművészeti gyűjtemény létrehozásáért és a község kulturális életének gazdagításáért”. A nagy „bölények” közül sorra Fazekas József, Csáky Barna és Csanádi János kapott szót, mindegyikűk más-más megközelítésben emlékezve a negyven évvel ezelőttiekre, illetve az azóta bekövetkezett eseményekre, amelyek közül a legfontosabb az alkotótábor újrateremtése és évenkénti megrendezése. Fazekas József különben erre az alkalomra az otthonában megőrzött, a képtárral kapcsolatos valamennyi írásbeli dokumentum másolataiból állított össze egy igazi, gondolaébresztő válogatást. Csáky Barna arra hívta figyelmet, hogy – szabadok lévén – éljünk ezzel szellemi értékeink megőrzésében. Csanádi János nem is kevéssé meghatottan ajánlotta: rá kell érezni az élet apró szépségeire, amelyekre igazi ráadás a művészi szépség nyújtotta élmény. Szekernyés János temesvári műkritikus értékelésében nem kerülhette meg a 40 éves évfordulót, ennek kapcsán viszont beszélt az alkotótáborok és a művésztelepek múltjáról, hagyományairól, a szükségességüket övező vitákról, kitérve ugyanakkor a jelenkori vizuális művészet követelményeire: szemmel és lélekkel látni, modern módszerekkel értelmezni a valóságot! Ami az alkotótáborban – a megadott, a Vissza a jövőbe témakörben – készült alkotásokat illeti, azokat változatos, jó minőségű, jól megkomponált munkáknak minősítette, amelyek kiemelik a dolgok lényegét, és különböző megoldásokkal keltenek feszültséget, sűrűn ihletődve a helyi élményekből. A jól sikerült, már-már estébe nyúló rendezvényt Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének rövid zenés hangulatos összeállítása zárta, amelynek keretében néhány saját szerzeményt (szövegíró Nótáros Lajos) és nemzetközi slágert adott elő Borsos Pál akkordeon-kíséretével. A vasárnapi események alkalmából a szervezők két kiadvány is megjelentettek: az egyik a hagyományos katalógus az éppen aktuális alkotótábor résztvevőiről, a másik – 40 éves a Zerindi Galéria címmel, 2014 – egy szép kivitelezésű album, amely nemcsak visszaemlékezéseket tartalmaz a négy évtizeddel ezelőtt történtekre, hanem elképzeléseket is megfogalmaz a jövőt illetően, sőt egy bő válogatást is tartalmaz a képtár gazdag anyagából. Az ünnepi záró vacsorán, természetesen, nem hiányozhatott a jubileumi torta, s az ígéret a művészek részéről: bármikor örömmel térnek vissza Nagyzerindre! Kiss Károly Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 6.A visszajáró történelem útjainEmlékmű Nagyzerindnek Miközben végiglapoztam Fazekas József nagyzerindi ny. történelemtanár A visszajáró történelem útjain c. kötetét, meg a pünkösd szombatján a nagyzerindi kultúrotthonban a méltatók beszédeit hallgatva minduntalan Horatiusnak az ércnél maradandóbb emlékműre (saját alkotására) vonatkozó sora járt az eszemben. Egy értékes könyv amolyan emlékmű, s talán még inkább, ha azt a szerző egy szűkebb-tágabb közösségnek, tájegységnek, helységnek állítja: a szó elszáll, az írás megmarad, s azt akár évszázadok múltán is elő lehet venni. Fazekas József ilyen emlékművet állított szűkebb hazájának, a Körösköznek, Nagyzerindnek és környékének. Ha a táj lakója kezébe veszi, sok mindent megtudhat szülő- vagy lakóhelyéről, olyan dolgokat, amelyekről, legfeljebb, őseitől tud, hallomásból, valamit. A szerző, mondta egyik méltatója, tanártársa, Csanádi János Eleinkről szól a fámac., tavaly tavasszal bemutatott művét mintegy folytatja, egészíti ki egy virtuális falumonográfia érdekében. Mindkettő nagyon tiszteletre méltó, értékes munka – vajon akad-e valaki az ifjabb nemzedékből, aki majdan folytatná? Hallottam egykori tanítványától, hogy a „tanár bácsi” attól tartott, kevesen jönnek el a könyvbemutatóra. Ehhez képest a zerindi kultúrotthonban álltak is jó néhányan ülőhely híján, s amikor a műsorvezető (az egykori tanítvány, a későbbi magyartanár, a kultúrotthon vezetője, Kiss Csilla, aki egyébként remekül látta el tisztjét) üdvözölte a megjelenteket, legalább tucatnyi helységet sorolt fel – a környékbeli Feketegyarmaton, Anton, Simonyifalván, Vadászon kívül többek között Nagyszalontát, Aradot, Debrecent említette. Ez utóbbi városból Tabajdi György Pál, a könyvben külön fejezetet kapott nagyzerindi születésű Tabajdi Károly egykori Arad megyei alispán, jeles politikus, a zerindi iskola névadójának leszármazottja és fia jött el. Mindez külön kommentár nélkül is igazolja, hogy a szerzőt mennyien tisztelik, s voltak kíváncsiak könyvére. A szombat délelőtti esemény jócskán túlnőtt egy „közönséges” könyvbemutató keretein: a méltatókon (Kiss Csilla, Pelokné Csordás Gabriella – egykori osztálytárs –, Nagy István szerkesztő, tördelő, pécskai fizikatanár) kívül a kötethez szorosan kapcsolódó versek (Semsei Ildikó, Brittich Erzsébet), hangzottak el, egy részlet az 1879. évi nagy zerindi árvízről szóló verses beszámolóból („amikor a zerindi szőlőcsősz is költő volt” – kommentálta a szerző), továbbá felolvasás a zerindi falusi képtár egyik kezdeményezőjével és lelkes harcosával, Fazekas Józseffel készült egykori tévéinterjúból, végül egy szép, az egykori osztálytárs által felolvasott vers, Arany János (1848-ban keletkezett Öröksége: „Ha minket elfú az idők zivatarja: / Nem lesz az istennek soha több magyarja.” A jól megkomponált könyvbemutató-előadás végén fellépett néhány szép dallal a Rozmaring népdalcsoport, amelyet annak idején a szerző neje, Fazekas Irén tanárnő hozott létre és vezetett. Aztán elvonultak az egykori kislányok, a legtöbben már rég nem ténylegesen zerindiek, az iskolába, találkozóra. A községen belüli Zerind falu lakossága (a könyvből idézek) 1930-ban meghaladta a 2300-at, manapság alig a nyolcszázat. Elfúj bennünket az idők zivatarja? Az összejövetel végén a jelenlévő Szabó István (nagyvarjasi – Arad megye – gyökerű, ma a magyarországi Sarkadon élő) történész, szépíró tartott magvas bemutatót Trianonról, a június 4-i nemzeti összetartozás napjáról. Mi lett volna, ha...?, adhatnánk a címet rövid előadásának. Történelmietlen kérdés, ma az van, ami. Fazekas József mintegy 190 oldalas könyve hat fejezetre (Helytörténet. Körösköz, Képtár, Környezetvédelem, Nyelvemlékeink nyomában, Az iskoláról, Polgármesterek zerindi helyzetképe) tagolódik, és tucatnyinál több reprodukciót tartalmaz a zerindi képtár anyagából. Írásokat, beszédeket, interjúkat, jó részük az egykori Vörös Lobogóban, a mai Nyugati Jelenben látott először napvilágot. És ami meglepetés volt a szerző számára: a könyv elején egy színes portré, Siska-Szabó Hajnalka alkotása, amelyet a szerkesztő titokban csempészett be, mert a szerző aligha egyezett volna bele. Az egykori nagyszalontai osztálytársak (tizenketten jöttek el!), egy szép, Szalontáról szóló könyvvel és diplomával lepték meg a hetvenéves szerzőt, kérvén, hogy olvassa fel az oklevél szövegét. Az első mondatok után azonban szünet következett: a meghatottságtól elcsuklott a hangja... 2017. szeptember 23.Dánielisz Endre a Magyar Érdemrend Lovagkereszt díjazottja,,Kitüntetés nélkül is megtettem volna” Áder János magyar köztársasági elnök felterjesztésére 2017. szeptember 21-én, népes közönség előtt, Mile Lajos kolozsvári főkonzul átadta Dánielisz Endrének a Magyar Érdemrend Lovagkereszt-díjat a nagyszalontai Magyar Házban. A magyar költészet és irodalom egyik legnagyobb alakja, Arany János 200 esztendeje Nagyszalontán született, Dánielisz Endre pedig (aki, fiatal korában, egy ideig Aradon is tanároskodott) köztudottan az Arany-életmű egyik legavatottabb kutatója. Az eseményt a helyiek részéről Balázs Anita vezette fel, aki átadta a szót Pajna Zoltánnak, a Hajdu–Bihar megyei önkormányzat elnökének, aki utalt Arany János rövid debreceni tartózkodására, megemlítvén, hogy Dánielisz Endre a nagyszalontai helytörténet legismertebb mestere, és azt csinálta, amihez legjobban értett. Laudációt Biró Rozália parlamenti képviselő mondott. A sok elismerésből álljon itt annyi: Dánielisz Endre 33 önálló művet irt és publikált, szerkesztett 14 kötetet, volt az Arany János Múzeum vezetője, a nagyszalontai Arany János irodalmi kör elnöke, évtizedekig tanított – megérdemesülvén e nagy díjra. Mile Lajos kolozsvári főkonzul, a jelenlévő közönség örömteljes megelégedésére átadta Dánielisz Endrének a Magyar Érdemrend Lovagkereszt díjat, az ünnepelt megköszönte azt Áder János köztársasági elnöknek, ,,Biharország” jelenlévő képviselőinek, Török László helyi polgármesternek, a szalontaiaknak. Ekkor mondta többek között, hogy „kitüntetés nélkül is megtettem volna”. A program második részében Dánielisz Endre Közkinccsé lett a teljes Arany-életmű c. kötetét mutatták be. Szűcs László szerkesztő azt mondta, ez nem is egy könyv, hanem kettő: első része egy nagy esszé, a második (Tanár úr, a kultúrmindenes) egy portré. Ez utóbbiról a beszélgetést lefolytató és megíró Szilágyi Aladár bő humorral beszélt a Dánielisznél tett látogatásairól. A nagy örömet, élményt nyújtó esemény után a jelenlévők, az ünnepelt jóvoltából, egy-egy pohár pezsgővel ünnepelték a 93. évében lévő Dánielisz Endrét, aki természetesen dedikálta is könyvét. Fazekas József beszámolója / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 31.Evangelizációs imahét-záró könyvbemutatóvalTanulnunk kell belőle Október 23–27. között zajlott a feketegyarmati református templomban az evangelizációs hét, ahol nt. id. Pocsai Sándor kárpátaljai missziós lelkipásztor Találkozások Jézussal témakörben hirdetett igét. A hét zárásaképpen, péntek este az istentisztelet után itt került sor Balta János Az elfelejtett „hadsereg” című könyvének bemutatójára is. Először Fazekas József tanár úr méltatta a könyvet, majd maguk mellé kérte a könyvben megszólaltatott két feketegyarmati lakost, Komlósi Imrét és Szűcs Jánost. Mondanivalójában először kitért arra, hogy miért is íródott a könyv? „Tiszteletből, helyismertetésből, felismertetésből. Tele van leleménnyel. A történelem egy forgószínpad, soha nem lehet tudni, hogy hova kerülünk, ezért a könyv elolvasása után vonjuk le a tanulságot. De milyen választott műfajjal dolgozott Balta János? Egyrészt dokumentumregény, amely közel visz a valósághoz. 48 embert szólaltatott meg interjú formájában. Áteresztette a lelkén, és riportként adta vissza.” Továbbá érdekességeket mondott el a munkaszolgálatosok által épített épületekről és a Duna-csatornáról is. Ezután a szerző vette át a szót, kicsit megilletődve, hiszen elmondása szerint már sokszor járt a feketegyarmati templomban, tudósított róla, de nem gondolta, hogy egyszer még ő is beszélhet itt a saját könyvéről. Akik még nem olvashatták a könyvet, azoknak a kiragadott saját történetével rendkívül felkeltette az érdeklődését. Elmondta, hogy a saját munkaszolgálatban eltöltött hónapjait próbálta a leghűbben dokumentálni, de nem a hű dokumentáció, ami jóvá, letehetetlenné teszi a könyvet, hanem Balta János őszintesége. Őszintén ír a dühéről, kétségbeeséséről, tehetetlenségéről, feleségéről, családjáról, gyászáról, ezekből a hónapokból egy lecsupaszított és elénk tárt lelket ismerhetünk meg, félrebeszélések nélkül. Elmondta, hogy nagyon nehéz volt hozzákezdenie a könyv megírásához, hiszen újra kellett olvasnia minden jegyzetet, naplót, levelezést. Felesége 21 éve meghalt, és az újraolvasás nemcsak a munkaszolgálatos élményeket szakította fel, hanem a hozzáfűződő meghitt emlékeket is. Miért most jelent meg ez a könyv, hiszen évtizedek teltek el a rettegett munkaszolgálatos évek óta? Balta ráébredt, hogy azok, akikkel együtt dolgozott, legtöbben meghaltak, és ha a még élőkkel nem készít interjút, akkor ezek az emlékek, információk talán örökre elvesznek, feledésbe merülnek. Ezt onnan is jól tudja, hogy tavaly jelent meg Szederháti örökségünk című könyve, amely egy színmagyar település drámája, és muszáj az emlékeket elmenteni nemcsak Szederhátról, hanem az „elfelejtett hadseregről” is. Végül az író arról beszélt, hogy miért Az elfelejtett „hadsereg” a könyv címe. Miért felejthették el azt a több százezer embert? Róluk nincs sehol nyilvános információ, vajmi kevés dolog került a felszínre az ott történtekről. Ezeket az embereket kárpótolni kellene, nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is, hiszen legtöbbjük kisnyugdíjas, akinek a munkaszolgálatos éveit nem számították be a nyugdíjazáskor. Törvénytervezet már van rá, de ott lapul a fiókban, hiszen az államnak jobb, ha nem kell elismernie semmit, kárpótolnia meg pláne, jobb, ha szép csendben „elfelejtik” a történteket. Balta János szavai után Fazekas tanár úr megkérte Komlósi Imrét és Szűcs Jánost, hogy meséljenek az ott töltött időkről. Mindketten kiemelték az ennivaló silányságát, és azt a rengeteg felelőtlen munkabalesetet, amit láttak, amivel a feletteseik nem törődtek – ezeket nehéz volt feldolgozni. A bemutató végén nt. Nemes Emil feketegyarmati lelkipásztor vette át a szót, felhívta mindenki figyelmét, hogy ne csak értékeljük a leírtakat, hanem tanuljunk is belőle. „Tanulunk belőle vagy gyermekeink, unokáink is elfogják ezeket szenvedni? Istennel vagy Isten nélkül élünk? Nekünk kell tanulni belőle, mert Isten nem azért adta az életet, hogy elhurcoljanak minket, jöjjön el a béke korszaka végre!” Ezután az érdeklődők megvásárolhatták és dedikáltathatták is a könyvet. Kiss Csilla / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 24.Székelyföldi költő kapja a Balassi-emlékkardotLövétei Lázár László székelyföldi költő kapja a Balassi Bálint-emlékkardot 2018-ban az irodalmi díj testületének csütörtöki döntése alapján. A grémium Lövétei Lázár László költő, esszéista, folyóirat-főszerkesztő költészetét tartja a XVI. századi költőóriás műveihez méltónak – tájékoztatta a díj alapírója, Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke az MTI-t. Lövétei Lázár László örömmel értesült a döntésről, és nagy megtiszteltetésnek tartja a Balassi nevével fémjelzett elismerést. A Balassi Bálint-emlékkardot jövőre a huszonkettedik alkalommal nyújtják át Bálint napján – február 14-én – Budán. Már korábban döntés született arról, hogy a műfordítónak járó Balassi Bálint-emlékkardot a bolgár Marin Georgiev, magyar költők – köztük korábbi Balassi-kardosok – verseinek sikeres fordítója veheti át 2018-ban. A 16. századi magyar költőóriásának emléket állító elismerés a magyar irodalmi életben évtizedek óta széles körben elismert költőket, valamint a magyar irodalmat és benne Balassi költészetét fordító európai szellemiségű külföldieket jutalmazza. A Balassi-kard egy végvári szablya, amelyet a bonyhádi Fazekas József fegyvermester kovácsol, a díszokleveleket Vincze László szentendrei nyomdász készíti. Lövétei Lázár László 1990–1992 között a kolozsvári műszaki egyetemen tanult, 1993–1998 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar-román szakos hallgatója volt. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Főbb művei A névadás öröme (1997), Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle (2009), Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2010), Lázár-kert (2012). 1997-ben megkapta a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, 2011-ben Faludy György-díjas, 2008-ban Radnóti-díjat kapott. MTI; Erdély.ma 2017. december 19.A Nagyzerindi Művésztelep másfél évtizedeEgy több évtizedes csoda folytatása Szellemes fordulattal Bognár Levente aradi alpolgármester így nyitotta meg múlt pénteken az aradi múzeum Klió Termében megrendezett kiállítást: „Aradra érkeztek a Fekete-Körös partjáról a Maros partjára” egy 15 éves alkotótábor munkái Nagyzerindről, ahol nagy a képzőművészet iránti szeretet és tisztelet, egy olyan galériából, amely nemcsak a megyében, hanem távolabbi vidékeken is ismert, de mi, aradiak biztosan méltán büszkélkedhetünk vele. De hogyan függ össze a falusi galéria és a képzőművészeti tábor? Először a galéria ötlete, sőt maga az állandó kiállítás született meg. Az 1970-es évek legelején gyűjtés indult hazai magyar képzőművészek körében műalkotások adományozására, majd meghívtak művészeket Zerindre, ahol a község fiatal értelmiségiei, főleg a tanári kar vendégeiként alkothattak, s munkáik egy részét a községnek hagyták. Minden bizonnyal ebből nőtt ki, jóval később, a nagyzerindi, immár „hivatalos” tábor. De beszéljen erről inkább Siska-Szabó Hajnalka festőművész, aki nemcsak szervezi, vezeti másfél évtizede a Fekete-Körös partján a nemzetközi alkotótáborokat, de most egy szép kivitelezésű, több mint 80 oldalas, számos szép, színes fotóval illusztrált könyvet is szerkesztett (Siska-Szabó Zoltán reprodukcióival) ez alkalomra, amely a maga írta összefoglaló bevezetőn túl több, a sajtóban (főleg a Nyugati Jelenben) az alkotótáborokról megjelent cikkből is tartalmaz szemelvényeket. Szemelgessünk a művésznő tárlaton elhangzott beszédéből. „A jelen tárlaton válogatást tekinthetünk meg A Nagyzerindi Művésztelep jubileumi 15 éve c. gyűjteményéből. A kiállított művek változatos kaleidoszkópjában 10 ország 12 művészének alkotásai kerülnek itt bemutatásra. Nagy öröm s megtiszteltetés számunkra, hogy Aradon a Szépművészeti Múzeumban is bemutathatjuk a gyűjtemény egy részét. Nagyzerinden 1974-ben megszületett egy csoda: adományozásokból létrejött az ország első falusi képtára, Fazekas József tanár ötlete, kezdeményezése nyomán. A ’70-es években a zerindi fiatal értelmiségieknek köszönhetően 1974. május 18-án megnyílt a felavatási kiállítás, melyen 26 művésztől 52 műalkotás szerepelt. Fellelkesítő nem mindennapi történetéről és az első 25 évéről A Zerindi képtár, majd a 2014-ben megjelent 40 éves a Zerindi Galéria című albumokban olvashatunk. A képtár jelenléte, szelleme kötelez a gyűjtemény gyarapítására, népszerűsítésére. Felavatása után két alkalommal már szerveztek alkotótábort a gyarapítás érdekében, de ezt az akkori politikai hatalom és a szekuritáté nem nézte jó szemmel, így hosszú időre nem volt lehetőség másra, mint a gyűjtemény nem kis feladattal és felelősséggel járó megőrzésére, esetleg titokban való gyarapítására. Banner Zoltán lelkesítő biztatását megfogadva: minden gyűjteménynek a gyűjteményfejlesztés a lelke, 2003-ban felmerült a gondolat az alkotótáborok újjáélesztésére. A gondolatot tettek követték, és megszerveztük az első Zerindi Nemzetközi Alkotótábort. Vas Enikő képtár- és könyvtárfelelős lett, és maradt azóta is az alkotótáborok lelkes gazdasági szervezője, mondhatnám lelke, én pedig a művészeti vezető lettem. Eleinte nehezen ment a táborok szervezése, sokan még később is szkeptikusak voltak, hogy sikeres lesz. De a kitartó szervező munka, amelyet a polgármesteri hivatal és a lakosságból is rengetegen támogattak, meghozta gyümölcsét. A művészeket eleinte családoknál szállásoltuk el, mint a hetvenes években, de 2007 óta, immár tíz éve Csáky Barna tanár és családja biztosítja a szállást. És ahogy annak idején folyamatosan jöttek a képek, most érkeztek a művészek, egyre távolibb országokból, valamint itthonról, és általuk a műalkotások is: festmények, grafikák, kerámiák, szobrok. Voltak itt művészek három kontinensről, Szlovákiából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovéniából, Németországból, de Indiából, Kaliforniából, Dél-Koreából is, és persze Magyarország különböző városaiból, valamint számos hazai városból. A résztvevők között mindig vannak visszajárók és újonnan érkezettek, a lakosság megszokta és várja, hogy nyaranta megjelennek a ’furcsa’ művészek, akik járják a falut és a környéket, hogy megörökítsék annak szépségeit, atmoszféráját, lakosait. Nagy öröm számunkra, hogy aki egyszer részt vett a művésztelepen, szívesen tér vissza, még ha nagyon messziről is érkezett. Egyszer egy újságíró megkérdezte, mi vonzza vissza Zerindre a művészeket, hisz ő nem lát festői szépségű hegyeket, lankás dombokat. Mint mondani szokás, ’a téma a földön hever’. Ami a helyi lakosoknak vagy egy átlagos embernek mindennapi, általános, egy művész szemében lehet megörökítésre méltó, s a szubjektív művészi szűrőjén keresztül műalkotássá nemesül. Ugyanakkor a lakosság felejthetetlen vendégszeretetét is sokáig emlegetik a művészek. A képtár 2004-ben történt felújítása is a művésztelepnek köszönhető, de a gyűjtemény kinőtte a termeket, és újabb felújításra, bővítésre lenne szükség. Az alkotótáborokban a művészek minden évben megújuló, változatos tematikában dolgoznak, mely hozzájárul az együttgondolkodáshoz, tapasztalatcseréhez, nyelvi akadályok nélkül. Ugyanakkor mindig ihletgyűjtő kirándulásokat is szervezünk nekik Aradra és a megyébe. Az alkotótáborok munkáját a kezdetektől folyamatosan nyomon követte a média. A festőművészek, grafikusok mellett szobrászművészek és keramikus is alkotott. A kolozsvári Koncz-Münich András saját építésű kemencéjében évek óta szép agyag kerámiákat éget, a nagybányai Győri Csaba és a felvidéki Lukács János jóvoltából pedig két szép, fából készült szoborral bővült a galéria anyaga. Ezeket sajnos szállítási okok miatt nem tudjuk bemutatni, de az albumban benne van s ott van az egyik szobor bronz makettje. Igyekeztünk minden évben egyre magasabbra tenni a mércét, a művésztelep atmoszférája, hangulata pedig kedvez, hogy minél színvonalasabb munkák szülessenek. A művésztelepen készült alkotásokat minden évben színvonalas zárókiállításon láthatja a közönség, melyet mindig változatos társművészeti előadás fűszerez. Megtisztelték előadásukkal híres színművészek, énekesek, néptáncegyüttes, színjátszókör, zenekar, emelve a zárókiállítás hangulatát. A részt vevő művészeket s munkáikat eleinte leporelló, majd 2008 óta minden évben igényes, szép katalógus mutatja be, a budapesti Szmirnov Oleg reklámgrafikus szerkesztésében, aki e mellett fest is. Idén a 15 éves évfordulóra sikerült egy színvonalas albumot kiadni Csáky Barna tanár szponzorálásával, mely a művésztelep történetét összefoglalja, minden művésztől láthatunk egy alkotást benne. Jelenleg a zerindi Arad megye egyetlen, 2003-tól folyamatosan működő nemzetközi képzőművészeti alkotótábora, mely az évek során művészteleppé nőtte ki magát. A művésztelep működését a zerindi önkormányzat, pályázatok útján intézmények, alapítványok, egyesületek és számtalan magánszemély és család a mai napig különböző módon segíti, támogatja, ma már nemcsak Zerindről, hanem Aradról és a megyéből is. A nemzetközi művészek elviszik szerte a nagyvilágba a zerindi képtár és egész Arad megye hírnevét és gazdagítják folyamatosan a gyűjteményt, amelynek egy része a helyi polgármesteri hivatal falait díszíti. A látogató pedig bepillantást nyer a nemzetközi, kortárs képzőművészek alkotásaiba. Jelenleg 320 mű található a Képtárban, mely minden bizonnyal szép számban gyarapodni fog, növelve a község és a megye kulturális és morális értékét.” A kiállításról: rendkívül „színes”, nemcsak a koloratúrát tekintve, hanem azáltal is, hogy a legkülönbözőbb felfogásban, stílusban alkotó művészektől származik a most látható negyvennél több festmény. A megnyitón ott láttunk két lelkes szponzort: a borosjenői Mészáros Dávidot, aki most is jóféle fehér és vörösborral, pereckékkel, üdítővel támogatta a rendezvényt (más alkalmakkor is láthattuk, például gyermekrendezvényeken, egy-egy hatalmas tortával megjelenni), valamint Csáky Barna vállalkozót, ny. zerindi tanárt, aki egykoron (amikor szóba sem kerülhetett magyarországi oktatók foglalkoztatása, mint manapság, szerencsére, sok helyen) komoly előképzettség híján, de nagyon lelkesen felvállalta a zerindi tánccsoport oktatását és vezetését. Támogatása nélkül ma már nehéz lenne elképzelni egy-egy zerindi alkotótábort. Illesse őket őszinte elismerés. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
